Mosási tippek kezdőknek: ne kövesse el a leggyakoribb hibákat

Gondot jelent a mosás? Gyakran szembesül azzal, hogy a mosógépből gyakorlatilag színüket vesztett, viseltes darabok kerülnek elő? Kezdő és kissé már tapasztaltabb háziasszonyok számára sem mindig egyszerű megtalálni a megfelelő hőfokot, és vannak olyan ruhadarabok is, melyek különös odafigyelést igényelnek. Nézzük most azt a három leggyakrabban előforduló területet, melyre mosás alkalmával mindenképpen érdemes odafigyelni!

 

1.       Folttisztítás felsőfokon

 

Gyakran előfordul, hogy folt kerül a ruhára. Mindegy, hogy olajról, kakaóról, vagy egyéb szennyeződésekről van szó, a gyors beavatkozás mindennél fontosabb. Abban az esetben ugyanis, ha a folt megszárad, úgy jó eséllyel részévé is fog válni az anyagnak. Amint észleltük tehát a bajt, legjobb, ha azonnal kis mosószeres vízbe áztatjuk a megmenteni kívánt darabot. A legtöbben általában helyileg szokták elkezdeni dörzsölni a foltot, ám ez semmiképpen sem javasolt. A helyi folttisztítózás hatására az anyag kibolyhosodik és akár ki is fakulhat. Természetesen hasznos, ha van otthon valamilyen folttisztító készítmény, de ezt mindig csak az áztatás után érdemes bevetni.

 

2.       A fehér ruhák titka

 

Sokan nem kedvelik a fehér ruhákat, mert nehezen tudják valóban tisztára mosni azokat. A fehér blúzokról, nyári szoknyákról, vagy az alkalmi ruhákról azonban nem érdemes lemondani, hiszen egy kis odafigyeléssel a fehér szín visszanyerheti eredeti vakító jellegét. Nagyon fontos, hogy ügyeljünk a megfelelő mennyiségű mosószer használatára, hiszen csak az elegendő hatóanyag képes tökéletesen ellátni feladatát, de a túl sok mosószer sem hasznos. Nem mindegy az sem, milyen hőfokot választunk a mosáshoz. Míg színes ruhák esetében a fakulást megelőzendő célszerű inkább az alacsony hőfokot választani, addig a fehérek esetében már nem kell ennyire óvatosnak lennünk. A fehérítő mosószerek bizonyulnak a legjobb választásnak, de ne feledkezzünk meg a mosógép vízkőmentesítéséről sem. Nem ritka ugyanis, hogy a vízkő hatására válnak a fehér ruhák sárgás, szürkés árnyalatúvá. Azt talán mondani sem kell, hogy erőteljesen szennyezett vagy színes ruhákkal soha ne mossuk együtt a fehéreket.

 

3.       Élénk színek

 

Színes ruhákhoz csak kifejezetten hozzájuk való mosóport használjunk. A bolyhosodás megelőzésére fordítsuk ki a ruhákat, és minden esetben törekedjünk arra, hogy csak a ruhán jelzett hőfokot állítsuk be a mosógépen. Ha ezekre az apróságokra ügyelünk, sokáig élénk színekben pompázó daraboknak örvendhetünk. 

 

A ruhák összemenetelének megelőzése

 

A ruhák akkor mennek össze amikor a víz fellazítja a szövetet. A méretváltozás általában elhanyagolhatónak tűnik, de néhány centi már problémát okozhat a ruha viselésénél és nagyon szembetűnő is lehet ha például a ruha bélése megy össze. Nagyon fontos ruháink bevarrt címkéi alapján eljárni, mert a ruha gyártója pontos információkat szolgáltat ezeken a címkéken. Az összemenésre hajlamos ruháinkat hideg vízben mossuk, mert ha már egyszer összemegy akkor az visszafordíthatatlanul károsodik azaz  utána már nem nyújtható ki eredeti méretére. 

 

 

laundry budapest, önkiszolgáló mosoda Budapest

© 2018 Önkiszolgáló mosoda. All Rights Reserved.